Sokan nem is tudják, hogy a legtöbb kerület, sőt vidéki városok önkormányzatai is hirdetnek meg különböző felújítási, korszerűsítési pályázatokat, amikre a Társasház tudna pályázni. Általában homlokzati felújítások, energetikai hatékonyságot növelő fejlesztések, esztétikai felújításra írnak ki pályázatot. Budapesten például a legtöbb kerület önkormányzata rendszeresen közzé tesz ilyen felhívásokat. A legtöbb felhívás természetesen utófinanszírozott és 40-60% intenzitással írják ki őket. Ez azt jelenti a társasház életében, hogy szükséges tőke rendelkezésre állása mellett meg tudja valósítani a fejlesztést a házon, amennyiben erre van akarat és természetesen a megfelelő tudás, tapasztalat az ilyen jellegű pályázatok megírására.

Általában az önkormányzatok figyelemmel vannak a május 31. törvényben meghatározott éves kötelező közgyűlési kötelezettségre. A felhívások rendszerint úgy fogalmaznak, hogy ezutáni időszakban lehetséges a pályázati beadás, majd a támogatási okirat kézhezvételétől számítva megadott hónap van meghatározva a kezdeményezettnek a megvalósításra. Utófinanszírozás során mindig kifizetési kérelemmel élve tud a társasház a megvalósítás után fizetést kezdeményezni.

Vidékfejlesztési egyesületben töltött éveim alatt a vállalkozói, civil szféra és önkormányzatokra vonatkozó felhívásokat is írtam, valamint a kezdeményezett által beadott pályázatokat is menedzseltem így tapasztalattal rendelkezek a különböző vissza nem térítendő pályázatok kezelésében.